Ruinart · 4 RUE DES CRAYÈRES
Egy hétvégi közjáték
a Ruinart-nál.
Öt fogás, egy rendkívül átgondolt champagne-sor és egy hely, ahol a gasztronómia nem kíséri, hanem új nézőpontból mutatja meg a ház stílusát.
A Ruinart-nál tett látogatás önmagában is különleges, de a 4 RUE DES CRAYÈRES privát étkezőjében folytatni a napot egészen másfajta közelséget teremt a házhoz. A krétapincék történelmi súlya után a világos, kortárs enteriőr és az asztal visszafogott részletei szinte lelassították az időt. A menükártya találóan „hétvégi közjátéknak” nevezte az élményt: valóban egy gondosan megkomponált hétvégi közjáték volt.
A klíma lenyomata a pohárban
Az aperitif a Ruinart Blanc Singulier Édition 19volt sajtos feuilleté-vel és verjuice-szal. A 100% Chardonnay-ból készült, dosage nélküli cuvée 77% 2019-es alapborból és 23% perpetuális reserve-ből áll. Számomra ez volt a nyitány egyik legérdekesebb gondolata: egy tétel, amely nem elrejteni akarja egy szélsőséges évjárat hatását, hanem a Ruinart stílusán belül mutatja meg annak saját karakterét.
Innen a Ruinart Millésimé 2016 következett babbal, tengeri spárgával és zöldséges emulzióval, majd a Ruinart Blanc de Blancs magnum barna vajon készült tőkehallal, citrommal, kapribogyóval és champagne-mártással. A magnum formátum különösen szépen illeszkedett a fogás rétegzett, sós-citrusos világához. A Ruinart Rosé magnumsült borjúval, szezonális gombákkal és karfiollal már mélyebb, földesebb irányt adott az ebédnek, miközben megmaradt a sor könnyedsége.
A legjobb champagne-ebédek nem külön-külön mutatják meg a bort és az ételt. Egy harmadik élményt hoznak létre a kettő találkozásából.
A meglepetés, amely valóban az maradt
A menü az utolsó két poharat csak „meglepetés bornak” és „kivételes bornak” nevezte. Az asztalon végül a Dom Ruinart 2007, majd az ezüstszínű tartóban érkező L’Exclusive Ruinart jelent meg. Jó döntés volt nem előre elárulni őket: a Chaource és a szezonális gyümölcsdesszert mellett a lezárás így nem egyszerűen egy újabb nagy tétel, hanem az egész ebéd dramaturgiai csúcspontja lett.
Amit magammal vittem, az nem csupán a palacksor emléke. Inkább az, ahogyan Ruinart a Chardonnay-ról, a változó klímáról, a ház történetéről és a kortárs gasztronómiáról egyetlen, világos történetet tudott mesélni. Precízen, elegánsan, mégis minden merevség nélkül.